Habár a Telltale Games nem a The Walking Dead képregény adaptációjával kezdte az epizodikus kalandjátékok/interaktív filmek készítését (hiszen ott volt a Sam & Max széria, a Vissza a jövőbe és a Jurassic Park is), de mégis az élőhalottak hozták meg számukra az igazán nagy sikert. Mindez persze nem véletlen, hiszen a sztori és az atmoszféra szempontjából a zombiapokalipszis során játszódó történet a csapat legerősebb munkája, és a drámai első évad után kíváncsian vártuk, hogy a fejlesztők milyen irányba indulnak tovább. Természetesen a TWD-ből lett második etap, ám ami ennél fontosabb, hogy a srácok megszerezték egy másik díjnyertes képregény, a Fables adaptációs jogait is – ebből született a jelen tesztünk tárgyát képező The Wolf Among Us. Elöljáróban csak annyit, hogy most már bizton állítható: a Telltale Games a filmeknél sokkal jobban ért a rajzolt történetek feldolgozásához...
Mesehősök a Nagy Almában
A kaliforniai csapat által választott képregény, a Fables egy különleges sorozat, hiszen a klasszikus mesék hőseit (Piroska, Hófehérke, Szépség és szörnyeteg stb.) helyezi modern környezetbe, napjaink New Yorkjába. A magukat csak fabuláknak (Fables) tituláló karaktereket elűzték az eredeti otthonukból, így a mi világunkban kénytelenek boldogulni, miközben titokban kell tartaniuk, hogy kik is ők valójában. A kitaszított karakterek saját kis közösséget alkotnak, Fabletown lényegében egy város a városban, ám a körülmények egyáltalán nem mesések, hiszen a fabuláknak ugyanolyan nehéz (ha nem nehezebb) a boldogulás, mint a halandóknak. A Telltale játéka tehát ebben a különleges világban játszódik, ám ahogy a TWD esetében, úgy itt sem egy hagyományos adaptációt kapunk, hanem egy teljesen eredeti és új történetet, amit még a képregényolvasók sem ismerhetnek. Párhuzam persze akad a rajzolt kaland és a videojáték között, hiszen ahogy a képregény első füzete, úgy a The Wolf Among Us is egy brutális gyilkossággal dob minket a történések közepébe.
Kinn a bárány, benn a farkas
Főhősünk Wolf Bigby, a mesékből ismert farkas, aki már nem rosszfiú, hanem Fabletown seriffje, a rend és a béke őre. Történetünk elején egy rutinlátogatás válik csetepatévá (mit ad isten, épp a vadásszal), Bigby kisegít egy örömlányt, ám a cselekmény akkor indul be igazán, mikor pár órával később az említett hölgy fejét megtaláljuk a fabulák otthonául szolgáló apartman lépcsőjén. Az akár évszázadokig élő egykori mesehősök csakis úgy pusztíthatók el, ha valaki levágja a fejüket, így a seriff számára nem kérdés, hogy a gyilkosság a titkot ismerő közösség egyik tagjának műve. A szerencsétlen áldozat felfedezését követően azonnal beindul a nyomozás, és az öt epizód során szép lassan kiderül, hogy Fabletown lakói minden korábbinál messzebb kerültek az egykoron mesés életüktől...
Járt utat...
Aki az elmúlt években játszott akár egyetlen Telltale-féle kalandjátékkal is, azt nem érik majd komoly meglepetések, hiszen a The Wolf Among Us ugyanazt a sémát követi, mint a közelmúltban megjelent elődei. Sőt: nem túlzás azt állítani, hogy a fabulák története már tényleg színtiszta interaktív film, lévén a klasszikus értelemben vett játék, azaz a tárgykeresés és kombinálás, a felfedezés és az akciót kínáló QTE momentumok minimális szerepet töltenek be, és ha fejezetenként akad is 3-4 ilyen lehetőség, akkor is mindent ezüsttálcán kapunk, elakadni vagy akár rossz irányba haladni egész egyszerűen képtelenség (Game Over felirattal is csak egyszer találkoztam, mikor az utolsó részben nem püföltem elég gyorsan a gombokat). Hősünkkel helyszínről helyszínre vándorlunk, az átkutatható terepek szokás szerint igen kicsik, és a program minden megvizsgálható és felszedhető dolgot eltéveszthetetlen karikákkal jelez számunkra. Amire komolyabb ráhatásunk van, az a párbeszédek menete: minden dialógus során négy opció közül választhatunk, és ilyenkor csakis rajtunk múlik, hogy milyen hangot ütünk meg a többi karakterrel.
A beszélgetéseink elméletben ezúttal is kihatnak a cselekményre, a program külön jelzi, hogy milyen reakciót váltottunk ki a szereplőkből, és bár tény, hogy idővel érezhetjük a döntéseink hatását, ezúttal is csak egy ügyesen felépített illúzióról van szó, egy A-ból B-be haladó történettel, ahol csak apró elágazások vannak, de a komolyabb szituációkon és a végkimenetelen valójában nem változtathatunk (ez alól csak a finálé nagy morális döntése kivétel, ez a későbbiekben ugyanis akár komolyabban is befolyásolhatja az esetleges folytatás menetét). A döntések viszont nem csak a dialógusoknál jönnek elő: alkalmanként választanunk kell a meglátogatandó helyszínek között (ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy vajon miből maradunk ki...), sőt, olykor az egyes karakterek sorsa is rajtunk múlik. A korlátozott szabadság és cselekményformálás ugyan sokak számára visszaüthetne, a formula azonban most is működik, köszönhetően a remek történetnek és a mesteri tálalásnak.
Merülj el benne!
Ahogy azt már említettük, a The Wolf Among Us valójában nem egy klasszikus kalandjáték, sokkal inkább egy interaktív film, aminek mi magunk is a részesei vagyunk, és ez jól is van így, legalábbis addig, amíg működik a dolog, amíg a feltáruló sztori képes magával rántani a játékost. Ezen a téren pedig nincs hiba, a Telltale Games szakemberei ismét kitettek magukért – ha belevágtok a kalandba, akkor ne lepődjetek meg, ha egy ültő helyetekben végigjátsszátok az egészet!
Főhősünk egy igazi ellentmondásos karakter, az egykori rosszfiú, aki igyekszik levetkőzni a természetét és a közösség javára válni, miközben mindenki tart tőle és összesúgnak a háta mögött. Maga a világ kellően érdekes, keveredik benne a fantasy, a modern világ, a varázslat, továbbá tele van érdekes és meglepő figurákkal, akiket gyerekkorunk óta ismerhetünk. Ám semmi és senki nem az, aminek elsőre látszik, vagy aminek és akinek megismertük, és a cselekmény előrehaladtával nemcsak Fabletown titkaira derül fény, de egészen új megvilágításba kerülnek az egykori gyerekmesék is (például Piroska és a farkas mindenki által ismert története). Ez a furcsa egyveleg egy egészen sajátos atmoszférát eredményez, amit csak tovább erősít, hogy a The Wolf Among Us lényegében egy klasszikus noir sztori, nyomozóval, erős női karakterekkel, alvilági figurákkal, kendőzetlen kegyetlenséggel és mocskos, nem túl szívderítő környezettel.
A Telltale szériája nem a játékmenetével, hanem a hangulatával, különleges világával, egyedi szereplőivel, történetével és fordulataival nyűgözi le a játékost. Tényleg olyan, mintha egy lebilincselő sorozatot néznénk, csak itt a továbbhaladás érdekében muszáj ilyen-olyan döntéseket hozni, vagy éppen elnáspángolni egy-két rosszfiút.
Különleges és szerethető
A fentiek persze egyáltalán nem működnének, ha az amúgy remek sztori mellé nem járna kielégítő körítés. Szerencsére esetünkben erre nem lehet panasz – továbbra is egészen megdöbbentő, hogy a fejlesztők mit képesek kihozni az évek óta használt játékmotorjukból. A cel-shading grafika minden korábbinál jobban passzol a Fable világához, a vastag vonalakkal megrajzolt karakterek még sosem néztek ki ilyen jól, ráadásul az alkotók ezúttal a színekkel sem spóroltak, búcsút inthetünk a TWD szürkés/barnás helyszíneinek, itt a sárga, a lila, a kék, a zöld és további élénk árnyalatok viszik a prímet, és az összhatás helyenként egészen káprázatos (és képregényes, ami azért kiemelten fontos).
Persze a motornak és a grafikának továbbra is megvannak a maga hibái, így a karaktermozgás még mindig darabos kissé, és a közeli képek (főleg a kezek) sem néznek ki túl jól, de ha a teljes egészet vizsgáljuk, akkor a külcsín szempontjából is egy egyedi és emlékezetes programot kapunk, amiből öröm megosztani a legemlékezetesebb pillanatokat.
És nemcsak a látvány van rendben, hanem a szinkron és a zene is; utóbbi a játék közben ügyesen a háttérbe szorul, a főcím remekbe szabott dallamaitól viszont minden egyes alkalommal kirázott minket a hideg.
Téged is vár Fabletown
A The Wolf Among Us remek szórakozás, de hogy a bevezetőben feltett kérdésre is választ adjunk, azt le kell szögezni, hogy a játék minősége az első The Walking Dead színvonalát nem éri el, több okból sem. Egyrészt hiába kapunk itt is öt epizódot, a teljes évad kevesebb mint kilenc óra alatt végigjátszható, tehát vannak olyan epizódok, amelyek alig kétórányi játékidőt nyújtanak. A sztori ugyan lebilincselő és fordulatos, de a szereplőkhöz sosem kerülünk olyan közel, mint Lee-hez és Clementine-hoz, így ebben a játékban a drámai felhang sem olyan erős, mint a zombis kalandban, és bár a végkifejlet tényleg nagyot durran, koránt sincs akkora hatással az emberre, mint a TWD utolsó képsorai – éppen ezért, ha valaki hasonló katarzist vár, az könnyen csalódhat.
Kihívás lényegében nincs a programban, hacsak nem vesszük annak az összes achievement és fabulakönyv megszerzését. Utóbbiak a játék történetéhez és világához szolgáltatnak háttérinfókat, és a pályákat járva, a tárgyakat megvizsgálva, továbbá beszélgetések során gyűjthetjük be őket. Ha viszont szeretnénk az összeset a magunkénak tudni (ha másért nem, hogy meglegyenek az ide kapcsolódó kitüntetések), akkor nagyon körültekintően kell játszani, tényleg mindent meg kell vizsgálni, sőt, minden ránk váró választást végig kell zongorázni. Ehhez viszont szerencsére már nem kell végigjátszani az egyes részeket, ugyanis egy-egy fejezet közben is vannak visszatölthető mentések, így megvan a lehetőség, hogy egy adott pillanatra lépjünk vissza, sőt, az epizódoknál akár cserélhetjük is a mentett állásokat, így tényleg minden lehetséges opciót kipróbálhatunk viszonylag rövid idő alatt.
A Fables alapján született kaland tehát messze nem tökéletes, de ha szereted a jól megírt, fordulatos sztorikat, és nem bánod, ha nem mindig vagy ura a helyzetnek, akkor megéri kifizetni érte azt a 23 eurót, garantáltan nem bánod majd meg a vásárlást, és közel tízórányi minőségi szórakozásban lesz részed.
